Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A település története

Michael Wening metszete 1686. június 14.

Már a földtani viszonyok vizsgálatánál sok érdekes adatot találunk Szobot illetően. Az alsó miocén korszak végén az andezitvulkánok tevékenységének eredményeképpen jött létre többek között, a szobi Csák-hegy (régi nevén: Ság-hegy), ahol jó minőségű kőanyagot bányásznak közel kétszáz éve. A középső miocén idején a Börzsöny körül hullámzó tenger gazdag élővilágának megkövesült maradványait is megtaláljuk a település területén. Híres kövületlelőhelyek Szob mellett még Letkés, Kemence és a honti szakadék. A szobi fauna már a XIX. században az európai érdeklődés közponjában állt, mivel számos addig még ismeretlen fajt fedeztek itt fel. Az előbb említett területről 282 csiga- és 86 kagylófajról számol be a szakirodalom, s ebből Szobon 267 féle csiga, illetve 78 féle kagyló található. A Damásdi-patak oldalából és a Kerek-hegy dél-nyugati lejtőjén talált darabokból egypár nevében viseli a lelőhelyét is, mint pl. az Odontostomia szobensis s. sp., Taurasia szobensis n sp. stb. A legrégebbi lelet az Öregfalu dűlőben talált babérlevél alakú kőeszköz, amelynek formája, kiképzése tökéletesen megfelel a fejlett szeletien kultúrának, s kora 30-35000 évre tehető. A gravetti kultúra népe időszámításunk előtt 25000 évvel megszállta végig a Dunakanyar területét, s számtalan leletet hagyott hátra. Szobon az Ipoly-parti alacsony löszvonulatban találták meg a táborukat, ahol érdekes tárgyak kerültek napvilágra, többek között mammutcsontból faragott eszközök, amelyeket valószínűleg ásóként használtak. Európa hírű lelet az a három halom csiga és kagyló -összesen 339 db- amelyet szállításra gyűjtöttek össze. A legtöbb közülük a hosszúkás-hegyes Turritella faj. A szobi táborban ékszergyűjtés folyt, mégpedig kereskedelmi céllal. A kagylókat és csigákat az Ausztria területén található Kamegg és Aggsbach ősemberi településekre szállították, ahol az ékszerkészítés folyt. A rézkorból és a bronzkorból szintén számos lelőhellyel rendelkezik a város, amely leletanyagok megtalálhatók a Börzsöny Múzeum kiállításán.

A korai vaskorból az Öregfaluban egy telepet találtak, valamint szórványos leleteket a Hideg rét területén. A szkítáknak telephelye, temetője egyaránt megtalálható volt területünkön. A legnagyobb népességcsoportban a kelták telepedtek le Szob területén az időszámítás előtt. Az Ipoly-parton a volt kőzúzónál 1910-11-ben találtak meg egy több mint száz síros kelta temetőt, ahol urnasíros és tetemsíros temetkezés is megtalálható volt. Ezen sírok egyikéből került elő egy kis bronz ivóedény, kantharosz, amely a negyedik században készülhetett, görög műhelyben és a rablóhadjáratok zsákmányából származhatott. Magyarország területén csak néhány ilyen tárgy került napvilágra, s a szobi tárgylelet a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható. Az időszámításunk kezdetén a Dunakanyar területe a Római Birodalomhoz tartozott, a Duna jobb partján katonai táborok és erődök sora állt, a limes, amely Pannónia területét védte az ellenségtől.

Szob község pecsétje 1852-ből Börzsöny Múzeum

Különösen sűrű erődrendszer volt Visegrád és Esztergom között, ahol a harcias germán eredetű quádok éltek és gyakran intéztek támadásokat, rablóhadjáratokat a római települések ellen. Ezen kiemelten fontos területen a Duna másik oldalára is építettek erődöket, úgynevezett ellenerődöket, amelyek a határok sérthetetlenségét voltak hivatottak védeni, valamint biztosították a folyami átkelőhelyek védelmét és az ellenséges törzsek szemmeltartását szolgálták. A bal parton két ilyen ellenerődről, hídfőállásról tudunk a mai régészeti leletek ismeretében, az egyik Verőcén, a másik pedig Szobon állt, közel az Ipoly torkolatához, mindkettő közvetlenül a Duna partján. A szobi hídfőállás sajnos ma már nem látható, mivel a kőszállító kisvasút építésekor részben felrobbantották, részben feltöltötték. Az itt talált téglabélyegek alapján építését II. Constantinus uralkodása idejére keltezik, majd I. Valentinianus idején javították az építményeket. A IV. században meginduló népvándorlási korszakból a vizigótok V. századi temetőjét tárták fel a kálvárián. A Duna menti átkelőhelyek környékén sok helyütt találták meg az avar nép nyomait, Szobon a homokdűlőben tártak fel egy több mint száz síros késő avar temetőt. A temető népe biztosan megélte a magyarok megérkezését is. A honfoglaló magyarok megérkezéséről a krónikák mellett a régészeti leletek alapján követhető a letelepedés, a Börzsöny területének elfoglalása. A Szobon, Letkésen és Ipolytölgyesen talált temetőik mind X-XI. századiak, tehát a temetők leletanyaga azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban már biztosan laktak itt magyarok. Anonymus gesztájában a honfoglaló magyarok egy csoportja a Galga mentén ereszkedett le a Dunához és az Ipoly torkolatánál ütött tábort, majd az Ipolyon átkelve folytatták tovább útjukat. A Gesta Hungarorumban olvashatjuk: "... a nógrádi részeken haladva a Galga vizéhez értek. Innen pedig folytatva útjukat a Duna partján mentek, majd a Verőce vizén átkelve tábort ütöttek az Ipoly folyó mellett." , majd folytatja " egész seregük átkelt az Ipoly folyón a Duna mellett. Másnap a Garam folyón mentek át, és a Várad nevű földvár mellett elterülő mezőn ütöttek tábort." IV. László király krónikása, Kézai Simon 1283 táján készítette a Gestra Hungaroum című történeti művét, amelyben a következőket írja a honfoglalásról Szobot illetően: "...fölemelt zászlókkal, feleségeikkel, gyermekeikkel és barmaikkal, átkeltek a Dunán Pestnél és a szobi réven, ahol megvívtak egy várat a Duna közelében, melyben Szvatopluk katonái gyúltek össze..." Csak ennyi írott forrásunk van a honfoglalás eseményeiről Szob területén, de leletekben jóval gazdagabb a vidék.

A luczenbacher kastély homlokzata az átépítés előtt 1880
körül Horváth Adolf János nagymarosi tanár az 1920-30-as években a Nemzeti Múzeum megbízásából rendszeresen folytatott régészeti ásatásokat. Több lelőhelyet fedezett fel és tárt fel a település határában, Bőszobon, Kiserdőn, Vendelinen, az Ipoly parton és Kolibában. Ezek egy részén 1960-70 között Bakay Kornél régész végzett hitelesítő ásatásokat és publikálta a leletanyagot. Mint az ásatások alapján kiderült, az egyik legjelentősebb temető a kiserdei dombi volt. "A X. század első harmadában az Ipoly déli völgyében megtelepedett népcsoportok közül a fontos dunai átkelőt őrző szobi telepek a legrégebbiek és fokozatosan terjeszkedtek észak felé."  Ugyancsak Bakay közölte könyvében, hogy a kiserdei temető népessége túlnyomórészt a magyarság embertani vonásait viselte magán.

A sírokban talált fegyverek számát nézve megállapítható, hogy az Ipoly-völgyet illetően a legerősebb fegyveres magyar csoport Szob területén élt. Még egy terület van, amely fontos szerepet játszhatott Szob történetében, ez pedig a Bőszobi-patak völgye. A völgyben a Zebegényből Márianosztrára vezető út mellett mindkét oldalon találtak egy-egy kis román kori templomot. Horváth A. János a patak jobb partján 1934-ben tárta fel a XII-XIII. században épült templomot, amely mellett kisméretű lakótorony állt. A völgy keleti oldalán szintén előkerült egy templom, körülötte temetővel, amely valószínűleg a XI. században épülhetett és a XIII. században pusztult el. Bár több korabeli temetőt találtak a város területén, amelyek több kisebb településhez tartoztak, a mai településközpont helyén szintén megtalálhatóak azok a régészeti leletek, amelyek azt tanúsítják, hogy itt is kezdettől fogva élt egy faluközösség. Ezt bizonyítja, hogy a XIII. századtól állt egy románkori templom a mai város közepén, amely fennmaradt  a XVIII. századig, az új templom megépítéséig.

Szobi képeslaprészlet a századfordulóról Az István király által létrehozott vármegyeszerkezetben a település Hont vármegyéhez került, amelyet Hont német lovagról neveztek el, aki Gizella királyné kíséretében érkezett hazánkba. Mint a király bizalmi embere, megkapta adományul a területet, amely az esztergomi királyi központ védelmét is szolgálta. Ez a megye a Dunakanyartól, Szobtól és Nagymarostól északon Selmecbányáig terjedt és több mint 900 évig állt fenn. A trianoni békekötés után szűnt meg Hont vármegye. Alsó, déli része Pest megyéhez kapcsolódott ( az egykori szobi járás területe), a nagyobbik része pedig Csehszlovákiához, illetve napjainkban Szlovákiához. Az egyházmegyék kialakításakor vidékünk az Esztergomi Egyházmegyébe került, annak is a Honti Főesperességéhez. Ennek létrejötte a XII. század elejére tehető. István király második törvénykönyvében olvashatunk a templomalapításokról. Szob területén a honfoglalás óta eltelt időben három Árpád-kori templom maradványairól tudunk, kettő elpusztult a XIII. században, valószínűleg a tatárjárás idején. A harmadik a jelenlegi Luczenbacher kastély helyén állt a lebontásig. Egyetlen ábrázolása 1686-ban készült, ez Michael Wening metszete, amelyet Miksa Emánuel csapatainak táboráról készített Szobon, útban Buda felé.

A sematikus metszet erődfallal körülvett, zömök tornyú, tetőtlen templomot ábrázol. A jelenlegi Szent László-templom a negyedik templomépülete a városnak. A XIII. századtól rendszeresen megtaláljuk Szob nevét oklevelekben. 1268-ban Scymeynus fia Szob-i Geruasius átengedte itteni birtokrészét rokonainak. 1280-ban Vid comes, Péter nyitrai püspök testvére pereskedett a dömösi préposttal az Almás falu felé fekvő egy ekényi szobi föld miatt: "... in terra Sob iuxta Danubium versus villam Almas, terra abbatis de Zebegen vicinantis, seu conterminantis habebant ..." Az Anjou királyokuralkodása alatt szintén több oklevél született, amelyben szerepel városunk, mint a Damásdi vár tartozéka, király birtokként. A Damásdi vadászkastély, majd vár valószínűleg I. Károly uralkodása alatt épülhetett fel - aki gyakran járt vadászni e vidékre - és 1523-ig volt királyi tulajdonban. 1339-1342 között legalább öt alkalommal tartózkodott Damásdon, ahol 10 oklevelet adott ki, amelyeken a keltezésben többnyire " ... in Damas ..." szerepel. I. Lajos  Szob, Helemba és Letkés conditionariusait kiemelte az ispánok és más bírák joghatósága alól. 1355-ben a három falu hajósainak vámmentességet biztosított a Dunán Pozsonytól Szalánkeménig. Ebben az időszakban nagy jövedelmet nyerhetett a község hajósai és kereskedői révén. Régebbi jogaira való hivatkozással az esztergomo káptalannak azonban sikerült őket 1467-ben vámfizetésre kötelezni. Szob vámhelyként is szerepet kapott. Erről 1371-ben írnak először, amikor a király a pozsonyi polgároknak itt vámmentességet adott. A szobi vámhely nyilvánvalóan a dunai és szárazföldi kereskedelem megvámolása céljából létesült, az esztergomi vámhely elkerülésének megakadályozására. 1352-ben I. Lajos király letelepíti a Pálos rendet Márianosztrán és Szűz Mária tiszteletére szentelt kolostort építtetett a magyar eredetű szerzetesrendnek. A király kedvelt tartózkodási helyét bőkezűen ellátta adományokkal. 1382-ben a király Szob faluban szedett vám jövedelmét egy kúriával együtt a nosztrai pálosoknak adta.

Szobi halászok a XIX. század első felében A vámjogot még ugyanebben az évben özvegye, Erzsébet királynő majd II. Ulászlóig valamennyi uralkodó megerősítette, a vám megfizetésével kapcsolatos vitákban mindig a pálosok javára döntöttek. 1453-ban Hunyadi János kormányzó Szobon egy szabad telket ajándékozott a pálosoknak az adó beszedésére. 1520-ban a király kötelezte Werbőczy Istvánt, hogy utólag fizesse meg a pálosoknak járó vámot, amelyet Pozsonyba utaztában elmulasztott. 1371-ben I. Lajos király a budai polgárokat megillető jogokat és kiváltságokat adott a szobiaknak. Ezekben az években szerepelnek először gazdaságtörténeti említések oklevelekben. Egy 1376-os oklevélben találkozunk a Szob és Damásd közötti Bélapatakán álló malom eladásával, amelyet a nosztrai pálosok vettek meg. 1405-ben a király utasította a damási várnagyot, hogy ne akadályozza meg a pálosok malmának kijavítását. A Damásdi-patakon több malom is működött a századok folyamán, így a középkori pontos helye ismeretlen. 1404-ben Szob-i Lőrinc özvegye, Erzsébet és társai lemondtak arról a szőlőről, amelyet Rigó Péter szobi hospes a nosztrai kolostorra hagyott. 1494-ben a Nógrád megyei Chwz faluban elkövetett hatalmaskodásban szerepelnek szobi lakosok is. 1507-ben a szobiak a Hékúterdeje tisztásainak kaszálása miatt pereskednek a marosiakkal. A kaszálási jogot végül nekik ítélték, egyúttal előírták, hogy a damási várnagy részére a szokásos fát házak és malmok építéséhez kötelesek beszolgáltatni. II. Lajos király 1522-ben a damási várat tartozékaival, Szobbal, Letkéssel, Tölgyessel és Helembával együtt előbb elzálogosította Désházy Istvánnak, majd 1523-ban - bonyolult csere- és zálogügyletek eredményeképpen - az esztergomi káptalan és Bakócz Tamás által épített Szűz Mária - kápolna kapta meg. A XIV-XV. századi oklevelekben feltűnő köznemesi famíliák között többször találkozhatunk egy Szoby nevezetű családdal, akiknek Hont vármegyében is voltak birtokai. Borovszky és Nagy Iván műveiben településünkről származtatják a családot, azonban az oklevelekből kiderül, hogy Somogy Szobról kapták nevüket. Az 1518-1523 közötti évek elejéről fennmaradt damasi urbárium szerint Szobon 51 telkes, házas jobbágy és 8 lakatlan ház volt. A budai szandzsák összeírásaiban először 1559-ben szerepel Szob 86 fővel. 1562-ben 81 főt, 1580-ban 102 főt, 1590-ben pedig 73 főt írtak össze. A törökkorban az esztergomi káptalan birtokainak székhelye Garamszentbenedeken volt és ott tartották az úriszéket is. Az innét származó iratok között olvashatjuk, hogy 1680. január 15-én megbüntetik kilenc falu bíráját - köztük Szob faluét is -, mert az elrendelt várépítési munkákra nem küldtek embereket. 1686-ban Lotharingiai Károly vezetésével hadjárat indult Buda visszafoglalására. Mivel azonban a seregek vezérlete miatt ellentét volt közte és Miksa Emánuel közt, a hadak két részben vonultak fel, a Duna jobb és bal partján páhuzamosan. 1686. június 14-én Miksa Emánuel megérkezett Szobra és tábort ütött. Az itteni táboráról készült az a metszet, amelyet Michael Wening rajzolt Hallart rajza után és a felsorakozó hadsereget mutatja be. Ez a metszet városunk első és legrégibb  -bár sematikus - ábrázolása, amelyen a romos házak között körítőfalla ellátott, zömök tornyú templom látható, a Szent Miklós tiszteletére emelt középkori épület.

Szobi képeslap az 1920-as évekből

A török megszállás, majd az 1700-as évek elején dúló pestisjárványok erősen csökkentették a lakosságot, ezért az esztergomi káptalan, a falu földesura a Nyitra melletti birtokairól szlovákokat telepített Szobra és a környező falvakba. Erősítette ezt a folyamatot az ellenreformáció hatása, mivel a káptalan felszólította szobi jobbágyait, hogy térjenek át katolikus hitre, vagy költözzenek el a településről. A lakosság egy része az Alföldre vándorolt és helyükre szlovák katolikusok érkeztek. A század második felében telepedett le Szobon a Luczenbacher család alapítója. Luczenpacher János (sic!), Németalföldről érkzett hazánkba, a sok német ajkú telepes között, akik a megfogyatkozozz lakosságú országban új hazát kerestek. Kezdetben halászattal foglalkozott, majd hozzáfogott a borkereskedelemhez, később pedig a fakereskedést indította meg. A kis üzleti eredmények után már nagyban kezdett fát szállítani a jelentős felvevőpiaccal rendelkező fővárosba, majd pedig bekerült a hadiszállítók közé. A jó üzleti érzékének köszönhetően folyamatosan fejlődtek vállalkozásai és gyarapodott vagyona. Tevékenysége hasznos volt a község számára is, mivel munkalehetőséget biztosított a lakosoknak. Eddig Szob csupán mezőgazdasági munkát végző település volt, minden ipari jelleg nélkül. Jelentős gyümölcstermesztéssel rendelkezett és nagyon jó minőségű borokat termettek szőlőhegyei. Ezenkívül a halászat biztosított még megélhetést néhány családnak. Jelentős fejlődést hozott a település életében a közlekedésben bekövetkezett forradalmi változás, a gőzhajózás és a vasút megindulása. A korabeli feljegyzések szerint az első gőzhajó 1818. október 8-án 4 óra 6 perckor érkezett Szobra. A Pest-Vác vasútvonal megnyitása után folytatódott a vaspálya építése Pozsony felé, és a párkánynánai szakasz átadására 1850. december 16-án került sor. E naptól Szob bekapcsolódott a vasúti közlekedésbe, ami egyben azt is jelentette, hogy Hont megye lakossága erről az állomásról tudta igénybe venni az új közlekedési eszközt. A település felvirágzása a XIX. század második felétől kezdődik, ami elsősorban a Luczenbacher család vállalkozásainak köszönhető, amiket a kiváló üzleti érzékkel megáldott Luczenbacher Pál vezetett. Kőbányát nyitottak a Csák-hegyen és hatalmas mennyiségben szállítottak építkezésekhez kockakövet, terméskövet. A hatvanas években rátértek a téglagyártásra is, több téglagyárat működtettek szerte az országban.

A Luczenbacher család címere 1860-ban gőzhajózási engedélyt kértek és évtizedekig vettek részt személy- és áruszállításban. Hajózási vállalatuk 1871-ben a legnagyobbak között található. Szobon hajóépítő műhelyt hoztak létre a Dunaparton, ahol még gőzbárkát is építettek. A felsorolt üzemeikben a településről több mint ötszáz fő dolgozott. A család nevéhez fűződik három iskola felépítése Szobon, de sok városban segítettek közérdekű létesítmények megvalósításában. A család kiemelkedő tagja Luczenbacher János történész, aki 1848-ban Érdy Jánosra magyarosította nevét, az Érden végzett ásatásai kapcsán. 1840-től a Magyar Tudományos Akadémia éremgyűjteményének őre, 1846-tól pedig a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre. 1848-ban ő vezette a székesfehérvári ásatásokat, , amikor megtalálták III. Béla királynak és feleségének sírját.

Szobon élt még egy jelentős vállalkozó család, akiket említeni szükséges: a Norvégiából idetelepült Gregersen család. Gregersen Guilbrand1847-ben érkezett hazánkba, a vasútépítkezéseken mérnöki munkát végzett, a szobi Ipoly-híd építésén dolgozott és letelepült a községben. Munkakapcsolatba került Luczenbacher pállal és sok közös vállalkozásban együtt vettek részt. 1876-ban országosan rendezésre került a vármegyerendszer közigazgatási felosztása. A Hont megyében történő változások kedvező fejlődési lehetőséget biztosítanak Szob számára. Először a létrehozott szalkai járás székhelye lett, majd 1883-ban megalakult a Szobi járás Szob székhellyel, ami egészen 1971-ig fennállt. Az 1880-as évek közepén kezdett a település lakossága elmagyarosodni, amiben jelentős szerepe volt a plébánosnak és a község tanítójának. Az 1885-ös kataszteri térképen azonban még sok szlovák elnevezést találunk, amelyek az ezredfordulón is élnek. 1883-1885 között Szobon a vasútállomás főnöke Kodály Frigyes, Kodály Zoltán édesapja. A család közel három évet tölt városunkban, majd innét költöznek Galántára. A trianoni béke következtében megszűnt Hont vármegye és a szobi járás a székhelyével együtt Nógrád vármegyéhez került. Szobon ekkor a Luczenbacher család mellett más ipari vállalkozók is megtalálhatóak voltak, Hittelmayernek volt terpentingyára, Steiner Bernátnak bor- és likőrgyára. 1925-től működött a Szobi Kaszinó, a sportéletet pedig a Turul Sport Egylet képviselte. Egyházhoz kapcsolódó egyesületek, önkéntes tűzoltó egyesület, színjátszó csoport, zenekarok működtek a településen. Az 1940-es években itt forgatták Zilahy Lajos könyvéből a " Valamit visz a víz" című filmet. Az író házat is vásárolt nyaralónak Szobon, ahova pesti villájának lebombázása után kiköltözött. A II. világháborúban a település jelentős károkat szenvedett, 1944. szeptemberében három angolszász légitámadás érte. Bár az Ipolyon átvezető vasúti hidat bombázták, több lakóház elpusztult és a lakosságból is szedett áldozatokat a támadás. A decemberben visszavonuló német csapatok felrobbantották a községen átvezető valamennyi hidat. December 20-án foglalták el az orosz csapatok Szobot és három hónapon keresztül folytak itt harcok, a megrekedt frontvonal miatt.